Az emberi jogok alkalmazásának nemzetközi elvei a kommunikáció megfigyelése tekintetében

Végleges változat – 2013. július 10.

Ahogy a kommunikáció állami megfigyelését elősegítő technológia fejlődik, az államok nem biztosítják azt, hogy a kommunikáció megfigyeléséhez kapcsolódó törvények és szabályozások megfeleljenek a nemzetközi emberi jogoknak, valamint megfelelően védjék az adatok védelméhez és a véleménynyilvánítás szabadságához való jogokat. A jelen dokumentum annak elmagyarázására tesz kísérletet, hogy miként alkalmazandók a nemzetközi emberi jogi törvények a jelenkor digitális környezetére, különös tekintettel arra, hogyan bővülnek és változnak a kommunikációs megfigyelési technológiák és módszerek. Ezek az elvek keretrendszert biztosíthatnak a civil csoportok, az iparág, az államok és mások számára annak megállapításához, hogy a jelenlegi vagy a javasolt megfigyelési törvények és gyakorlat ellentmondanak-e az emberi jogoknak.

Ezek az elvek a civil csoportoknak, valamint az ágazati és nemzetközi szakértőknek a kommunikációs megfigyelési törvények, irányelvek és technológiák tekintetében folytatott globális konzultációjának az eredményei.

Bevezetés

Az adatvédelem alapvető emberi jog, amely központi szerepet tölt be a demokratikus társadalmak fenntartásában. Alapvető fontosságú az emberi méltóság tekintetében, alátámaszt egyéb jogokat, mint amilyen a véleménynyilvánítás és az információ szabadsága, emellett elismerik a nemzetközi emberi jogi törvények.[1] Az adatvédelem jogának korlátozására irányuló tevékenységek – ideértve a kommunikáció megfigyelését – csak azokban az esetekben indokolhatók, ha ezeket a törvény előírja, szükségesek egy törvényes cél eléréséhez, valamint arányban vannak a kitűzött céllal.[2]

Az internet széles körű elterjedése előtt a kommunikáció ellenőrzésében jól megalapozott jogi elvek és logisztikai nehézségek korlátozták a kommunikáció állami megfigyelését. Az elmúlt évtizedekben tágultak a megfigyelés logisztikai határai, míg a jogi elvek alkalmazhatósága bizonytalanná vált az új technológiai környezetekben. A digitális kommunikációs tartalom és a kommunikációs információk (más néven „kommunikációs metaadatok” – azaz egy személy kommunikációjával vagy elektronikaieszköz-használatával kapcsolatos információk) robbanásszerű növekedése, a nagy adathalmazok tárolásának és bányászatának csökkenő költségei, valamint a személyes tartalom megadása a harmadik fél szolgáltatók által példátlan mértékű állami megfigyelést tesznek lehetővé.[3]Eközben a meglévő emberi jogi törvények megfogalmazása nem tartott lépést az állam modern és változó kommunikációmegfigyelési lehetőségeivel, az állam azon képességével, hogy a különféle megfigyelési módszerekkel gyűjtött információkat kombinálja és rendszerezze, valamint az elérhető információk egyre növekvő mértékű bizalmasságával.

Ugrásszerűen nő annak gyakorisága, hogy az államok megfelelő vizsgálat nélkül hozzáférést kérnek a kommunikációs tartalmakhoz és metaadatokhoz.[4]A kommunikációs metaadatok elérése és elemzése ugyanolyan vagy még részletesebb képet adhat egy egyén életéről, beleértve az egészségügyi állapotát, a vallási és politikai nézeteit, a kapcsolatait, valamint az aktivitását és érdeklődési köreit, mint ami a kommunikációs tartalomból megfigyelhető lenne.[5]Az egyén életébe való beavatkozás hatalmas lehetőségei és a politikai és más szervezetekre gyakorolt dermesztő hatás (chilling effect) ellenére a törvényhozói és államigazgatási eszközök gyakran alacsonyabb szintű védelmet biztosítanak a kommunikációs metaadatok számára, és nem érvényesítenek elegendő korlátozást arra vonatkozóan, hogy azokat hogyan használhatják fel később az ügynökségek (beleértve az adatbányászatot, a megosztást és a megőrzést).

Annak érdekében, hogy az államok ténylegesen megfeleljenek nemzetközi emberi jogi kötelezettségeiknek a kommunikációmegfigyelés területén, be kell tartaniuk az alább meghatározott elveket. Ezek az elvek érvényesek egy állam saját állampolgárainak a saját területén végrehajtott megfigyelésére, valamint mások megfigyelésére a saját területén kívül. Az elvek a megfigyelés céljától függetlenül is érvényesek – legyen az jogszabály-végrehajtási, nemzetbiztonsági vagy bármilyen egyéb végrehajtási cél. Érvényesek ezenkívül mind az államnak az egyéni jogok tiszteletben tartására és teljesítésére vonatkozó kötelezettségére, mind pedig az egyének jogainak a nem állami szereplők (például a vállalatok) részéről történő visszaélésekkel szembeni védelmi kötelezettségére.[6]A magánszektor ugyanakkora felelősséggel tartozik az emberi jogok tiszteletben tartása terén, főleg mivel kulcsszerepet játszik a technológiák tervezésében, fejlesztésében és elterjesztésében; a kommunikáció lehetővé tételében és biztosításában; valamint – ahol ez szükséges – az állammal való együttműködésben a megfigyelési tevékenységek során. A jelen elvek hatásköre mindazonáltal az állam kötelezettségeire korlátozódik.

Változó technológia és meghatározások

A mai környezetben a „kommunikációs megfigyelés” magába foglalja azoknak az információknak az ellenőrzését, elfogását, gyűjtését, elemzését, felhasználását, fenntartását, megőrzését, zavarását és elérését, amelyek egy személy múlt-, jelen- vagy jövőbeli kommunikációját tartalmazzák, tükrözik, illetve abból erednek vagy arra vonatkoznak. A „kommunikáció” elektronikus közegeken keresztül végrehajtott tevékenység, interakció vagy tranzakció, amely magába foglalja a kommunikáció tartalmát, a kommunikációban részt vevő felek személyazonosságát, a helykövetési adatokat (beleértve az IP-címeket), a kommunikáció időpontját és időtartamát, valamint a kommunikációhoz felhasznált kommunikációs eszközök azonosítóit.

A kommunikációs megfigyelés beavatkozásának mértékét hagyományosan mesterséges és a formaságokhoz ragaszkodó kategóriák alapján állapították meg. A meglévő jogi keretrendszerek különbséget tesznek „tartalom” és „nem tartalom”, „előfizetői adat” és „metaadat”, tárolt adat és átvitel alatt álló adat, valamint az otthon tárolt és egy harmadik fél szolgáltató tulajdonában lévő adat között.[7] Ezek a megkülönböztetések azonban már nem alkalmasak annak mérésére, hogy a kommunikációs megfigyelés milyen mértékben avatkozik be az egyének magánéletébe és kapcsolataiba. Míg abban már régóta egyetértés van, hogy a kommunikáció tartalma jelentős védelmet érdemel a törvények által, ugyanis bizalmas adatok feltárására képes, mostanra már az is világos, hogy a kommunikációból eredő egyéb információk (metaadatok és más nem tartalmi adatok) akár még több mindent is feltárhatnak egy adott egyénről, mint maga a tartalom, ennélfogva egyenlő mértékű védelmet kell nekik biztosítani. Manapság minden ilyen információfajta – akár önmagában véve, akár együttesen elemezve – felfedheti egy személy személyazonosságát, magatartását, kapcsolatait, fizikai vagy mentális állapotát, származását, bőrszínét, szexuális beállítottságát, nemzeti hovatartozását vagy nézőpontjait; illetve lehetővé teszi egy adott személy tartózkodási helyének, mozgásának és interakcióinak feltérképezését az idők folyamán,[8] vagy az összes emberét egy konkrét helyen, ideértve a nyilvános tüntetéseket vagy más politikai eseményeket. Ennek eredményeként minden olyan információt, amely tartalmazza vagy tükrözi egy személy kommunikációját, illetve abból ered vagy arról szól, valamint amely nem áll azonnal rendelkezésre és nem érhető el könnyedén a nagyközönség számára, „védett információnak” kell tekinteni, és ennek megfelelően a lehető legnagyobb védelmet kell biztosítani számára a törvényben.

Annak megállapításakor, hogy az állami kommunikációs megfigyelés milyen mértékű, figyelembe kell venni azt, hogy a megfigyelés potenciálisan mennyi és milyen védett információt tár fel, valamint azt, hogy az állam milyen célból kutatja az adott információkat. Az olyan kommunikációs megfigyelés, amely valószínűleg személyes adatok felfedéséhez vezet, és egy személyt nyomozás, diszkrimináció vagy az emberi jogai megsértése kockázatának teszi ki, súlyos megsértése az egyén adatvédelemhez való jogának, ezenkívül aláássa más alapvető jogok élvezetét is, beleértve a szabad véleménynyilvánításra, kapcsolatteremtésre és politikai részvételre való jogot. Ennek oka az, hogy ezekhez a jogokhoz az szükséges, hogy az emberek a kormányzati megfigyelés dermesztő hatásaitól szabadon tudjanak kommunikálni. Ennélfogva minden konkrét esetben szükség lesz az információ jellegének és potenciális felhasználásának meghatározására.

Új kommunikációmegfigyelési módszer alkalmazásakor vagy meglévő módszer hatáskörének kiterjesztésekor az államnak még a kérelem benyújtása előtt meg kell állapítania, hogy a megszerezni kívánt információ a „védett információk” körébe tartozik-e, és el kell küldenie bírósági vagy más demokratikus felügyeleti módszernek vizsgálatra. Annak meghatározásában, hogy a kommunikáció megfigyelése során megszerzett információk elérik-e a „védett információk” szintjét, mind az alakiság, mind a megfigyelés hatóköre és időtartama releváns tényező. Mivel a széles körben elterjedt vagy szisztematikus ellenőrzés képes az alkotórészein túlmutató privát adatok feltárására, a nem védett információk megfigyelését olyan szintű beavatkozásra emelheti, amely erős védelmet igényel.[9]

Annak megállapítása, hogy az állam végrehajthat-e olyan kommunikációs megfigyelést, amely védett információkba avatkozik be, konzisztens kell, hogy legyen az alábbi elvekkel.

Az elvek

Törvényesség:Az adatvédelemhez való jog minden korlátozását törvénynek kell előírnia. Az állam nem fogadhat el és nem foganatosíthat olyan intézkedést, amely gátolja az adatvédelemhez való jogot olyan meglévő és nyilvánosan elérhető törvénycikk hiányában, amely megfelel olyan egyértelműségi és pontossági előírásoknak, amelyek képesek biztosítani, hogy a magánszemélyek előzetes értesítést kapjanak az alkalmazásáról, és képesek legyenek előre látni azt. A technológiai változások sebességét tekintve az adatvédelemhez való jogot korlátozó törvényeket rendszeresen felül kell vizsgálni egy részvételi törvényhozói vagy szabályozási eljárás során.

Törvényes cél: A törvényeknek csak meghatározott állami hatóságok számára szabad engedélyeznie a kommunikáció megfigyelését egy olyan törvényes cél elérése érdekében, amely a demokratikus társadalmakban szükséges törvényi érdeknek felel meg. Az intézkedéseket tilos oly módon alkalmazni, amely diszkrimináló jellegű származás, bőrszín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más nézet, nemzeti vagy társadalmi hovatartozás, vagyon, illetve születési vagy egyéb státus alapján.

Szükségesség:A kommunikáció állam általi megfigyelését engedélyező törvényeknek korlátozniuk kell a megfigyelést azokra a dolgokra, amelyek szigorúan véve és bizonyíthatóan szükségesek a törvényes cél eléréséhez. A kommunikációs megfigyelést csak akkor lehet végrehajtani, ha ez az egyetlen módja egy törvényes cél elérésének, vagy ha több mód van, akkor valószínűsíthetően ez sérti legkevésbé az emberi jogokat. Az állam felelőssége ennek a megindoklása, mind a bírósági, mind a törvényhozási eljárások során.

Megfelelőség:A törvény által feljogosított minden kommunikációmegfigyelési kérelemnek megfelelőnek kell lennie a konkrétan meghatározott törvényes cél teljesítésére.

Arányosság:A kommunikáció megfigyelését nagymértékben beavatkozó jellegű cselekedetként kell kezelni, amely ellentmond az adatvédelmi, valamint a szabad véleménynyilvánítási jogoknak, és amely ezáltal a demokratikus társadalom alapjait veszélyezteti. A kommunikáció megfigyelésével kapcsolatos döntéseket úgy kell meghozni, hogy mérlegelni kell az elérni kívánt előnyöket az egyén jogainak csorbításával és más rivális érdekekkel szemben, emellett figyelembe kell venni az információ bizalmasságát és az adatvédelemhez való jog megsértésének súlyosságát.

Ez konkrétan azt követeli meg, hogy ha egy állam egy bűnügyi nyomozás ügyében hozzáférést kér védett információkhoz, illetve a kommunikáció megfigyelése során megszerzett védett információkat használ fel, akkor az illetékes, független és pártatlan bírói joghatóság előtt igazolnia kell, hogy:

  1. nagy a valószínűsége annak, hogy súlyos bűncselekményt követtek el vagy követnek majd el;
  2. az ilyen bűncselekménnyel kapcsolatos bizonyíték a kért védett információk elérése révén szerezhető be;
  3. már kimerítette a rendelkezésre álló összes többi kevésbé beavatkozó jellegű módszert;
  4. az elért információkat korlátozza a vélt bűncselekmény szempontjából ésszerűen releváns információkra, a többi begyűjtött információt pedig azonnal megsemmisíti vagy visszajuttatja; valamint
  5. az információkhoz csak a meghatározott hatóság fér hozzá, amely csak olyan célra használja fel őket, amelyre felhatalmazást kapott.

Ha az állam a védett információkhoz a kommunikáció megfigyelése révén kér hozzáférést olyan célból, amely nem tesz ki egy személyt büntetőper, nyomozás, diszkrimináció vagy az emberi jogok megsértése kockázatának, akkor az államnak egy illetékes, független és pártatlan bírói joghatóság előtt igazolnia kell, hogy:

  1. már számításba vette a rendelkezésre álló összes többi, kevésbé beavatkozó jellegű módszert;
  2. az elért információkat korlátozza az ésszerűen releváns információkra, a többi begyűjtött információt pedig azonnal megsemmisíti vagy visszajuttatja az érintett személynek; valamint
  3. az információkhoz csak a meghatározott hatóság fér hozzá, amely csak olyan célra használja fel őket, amelyre felhatalmazást kapott.

Illetékes bírói joghatóság: A kommunikáció megfigyeléséhez kapcsolódó döntéseket egy olyan illetékes bírói joghatóságnak kell meghoznia, amely pártatlan és független. A joghatóságnak:

  1. különállónak kell lennie a kommunikáció megfigyelését végrehajtó hatóságoktól;
  2. jártasnak kell lennie a kommunikációmegfigyelési kérdésekben, a felhasznált technológiákban és az emberi jogokban, valamint kompetensnek kell lennie abban, hogy bírósági végzéseket hozzon ezek törvényességével kapcsolatban, és
  3. megfelelő erőforrásokkal kell rendelkeznie a hozzárendelt funkciók gyakorlásához.

Megfelelő jogszolgáltatás: A megfelelő jogszolgáltatás megköveteli, hogy az állam tiszteletben tartsa és garantálja az egyének emberi jogait annak biztosításával, hogy a törvényben megfelelően és pontonként kifejti, következetesen gyakorolja, valamint a nagyközönség számára elérhetővé teszi azokat a törvényes eljárásokat, amelyek az emberi jogokba való beavatkozást szabályozzák. Az emberi jogok megállapításában különösen jogosult mindenki a tisztességes és nyilvános meghallgatásra ésszerű időn belül a törvény által meghatározott független, illetékes és pártatlan bíróság előtt,[10]kivéve azokat a vészhelyzeteket, amikor közvetlen veszély fenyegeti az emberi életet. Az ilyen esetekben visszamenőleges feljogosítást kell kérni ésszerűen megvalósítható időtartamon belül. A menekülés vagy a bizonyíték megsemmisítésének puszta kockázata soha nem tekinthető elegendőnek a visszamenőleges feljogosítás indoklására.

Felhasználó értesítése:Az egyéneket megfelelő időben és elegendő információval kell értesíteni a kommunikáció megfigyelésére feljogosító döntésről ahhoz, hogy fellebbezhessenek a döntés ellen, ezenkívül hozzáférést kell biztosítani nekik a feljogosítás céljából írt folyamodványt alátámasztó anyagokhoz. Az értesítés késleltetése kizárólag az alábbi körülmények fennállása esetén indokolható:

  1. Az értesítés súlyosan veszélyeztetné a célt, amely miatt a megfigyelést engedélyezik, illetve közvetlen veszély fenyegetné az emberi életet; vagy
  2. Az illetékes bírói joghatóság engedélyezte az értesítés késleltetését a megfigyelésre való feljogosítás megadásakor; valamint
  3. Az érintett személyt azonnal értesítik, amint a veszély megszűnik, vagy értesítik ésszerűen megvalósítható időtartamon belül – amelyik hamarabb bekövetkezik, illetve bármilyen esetben akkor, ha a kommunikáció megfigyelése befejeződött. Az értesítés az állam kötelezettsége, ám ha az állam az értesítést elmulasztja, akkor a kommunikációs szolgáltató szabadon értesítheti az egyéneket a kommunikációjuk megfigyeléséről, akár önkéntesen, akár kérésre.

Átláthatóság: Az államoknak átláthatónak kell lenniük a kommunikáció megfigyelésére szolgáló módszerek és meghatalmazások használatával és hatáskörével kapcsolatban. Legalább összesített adatokat közzé kell tenniük a jóváhagyott és elutasított kérelmek számáról, emellett részletezniük kell a kérelmeket szolgáltató, valamint a nyomozás fajtája és célja szerint. Az államoknak elegendő információt kell biztosítaniuk az egyének számára ahhoz, hogy azok teljes mértékben megértsék a kommunikáció megfigyelését engedélyező törvények hatáskörét, jellegét és alkalmazását. Az államoknak engedélyezniük kell a szolgáltatók számára, hogy közzétegyék az általuk alkalmazott eljárásokat, amikor a kommunikáció állami megfigyelésével foglalkoznak, hogy betartsák ezeket az eljárásokat, valamint hogy közzétegyék a kommunikáció állami megfigyelésére vonatkozó feljegyzéseket.

Nyilvános felügyelet: Az államoknak független felügyeleti módszereket kell kialakítaniuk a kommunikációmegfigyelés átláthatóságának és felelősségre vonhatóságának biztosítása érdekében[11]A felügyeleti módszerek számára engedélyezni kell, hogy hozzáférjenek minden potenciálisan releváns információhoz az állam tevékenységeivel kapcsolatban, beleértve – ahol lehetséges – a titkos vagy bizalmas információkhoz való hozzáférést; hogy megállapítsák, hogy az állam törvényesen használja-e fel a törvény által biztosított lehetőségeit; hogy felmérjék, hogy az állam átláthatóan és pontosan teszi-e közzé az adatokat a kommunikációmegfigyelési módszerek és meghatalmazások használatáról és hatásköréről; valamint hogy rendszeresen közzétegyenek a kommunikáció megfigyelése szempontjából releváns jelentéseket és más adatokat. Egy másik kormányzati ág révén már biztosított felügyelet mellett kell kialakítani független felügyeleti módszereket.

A kommunikáció és a rendszerek integritása: A kommunikációs rendszerek integritásának, biztonságának és adatvédelmének biztosítása érdekében, valamint annak a ténynek az elismeréseként, hogy a biztonság veszélyeztetése állami célból szinte mindig veszélyezteti az általános biztonságot is, az államoknak nem szabad kényszeríteniük a szolgáltatókat, valamint a hardver- és szoftvergyártókat arra, hogy megfigyelési vagy felügyeleti eszközöket építsenek be a rendszereikbe, vagy hogy kizárólagosan az állami megfigyelés céljából adott információkat gyűjtsenek vagy őrizzenek meg. Az a priori adatmegőrzést vagy -gyűjtést soha nem szabad megkövetelni a szolgáltatóktól. Az egyéneknek jogukban áll névtelenül kifejezni magukat; az államoknak ezért tartózkodniuk kell a felhasználói személyazonosság feltárásának kényszerítésétől a szolgáltatás nyújtásának előfeltételeként.[12]

Garanciák a nemzetközi együttműködésre:Az információáramlásban, valamint a kommunikációs technológiákban és szolgáltatásokban bekövetkező változásokra válaszul előfordulhat, hogy az államoknak külföldi szolgáltatótól kell segítséget kérniük. Ennek megfelelően az államok által kötött kölcsönös jogsegélyegyezményeknek (MLAT) és más megállapodásoknak biztosítaniuk kell azt, hogy az egyénekre a rendelkezésre álló magasabb szintű védelmi standardot alkalmazzák, amikor egynél több állam törvényei érvényesek a kommunikáció megfigyelésére. Amikor az államok a törvény betartatása céljából segítséget kérnek, akkor a kettős büntethetőség elvét kell alkalmazni. Az államok nem használhatják fel a kölcsönös jogsegélyezési eljárásokat és a védett információk külföldi kérelmezését abból a célból, hogy megkerüljék a kommunikáció megfigyelésének hazai törvényi korlátozásait. A kölcsönös jogsegélyezési eljárásokat és más megállapodásokat egyértelműen dokumentálni kell, nyilvánosan elérhetővé kell tenni, valamint garantálni kell az eljárás tisztességét.

Garanciák a törvénytelen hozzáféréssel szemben: Az államoknak törvénybe kell iktatniuk olyan jogszabályokat, amelyek kriminalizálják a kommunikáció köz- vagy magánszereplők általi törvénytelen megfigyelését. A törvénynek elegendő és jelentős polgár- és büntetőjogi büntetést, a közérdekű bejelentők számára védelmet, valamint az érintett személyek számára jogorvoslati lehetőséget kell biztosítaniuk. A törvényeknek ki kell kötniük, hogy a jelen elveknek nem megfelelő módon megszerzett információk, valamint az ilyen információkból származó bizonyítékok nem használhatók fel bizonyítékként semmilyen eljárásban sem. Az államoknak azt is elő kell írniuk törvényileg, hogy miután a kommunikáció megfigyelése révén megszerzett anyagot felhasználták arra a célra, amelyre az információt megadták, az anyagot meg kell semmisíteni vagy vissza kell juttatni az egyénnek.

Aláírók

[[signatories]]


[1]Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata – 12. cikk, ENSZ Egyezmény a migráns munkavállalókról – 14. cikk, ENSZ Egyezmény a gyermek jogairól – 16. cikk, A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya – 17. cikk; regionális egyezmények, köztük: Afrikai Charta a Gyermek Jogairól és Jólétéről – 10. cikk, Emberi Jogok Amerikai Egyezménye – 11. cikk, Afrikai Unió elvei a véleménynyilvánítás szabadságáról – 4. cikk, Emberi Jogok és Kötelességek Amerikai Nyilatkozata – 5. cikk, Emberi Jogok Arab Chartája – 21. cikk, Európai Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről – 8. cikk; Johannesburgi elvek a nemzetbiztonságról, a szabad véleménynyilvánításról és az információ-hozzáférésről, Camdeni elvek a véleménynyilvánítás szabadságáról és az egyenlőségről.

[2]Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata – 29. cikk; az Emberi Jogok Bizottságának 27. számú általános megjegyzése A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 40. cikke (4) bekezdésének alapján, CCPR/C/21/Rev.1/Add.9, 1999. november 2.; lásd még: Martin Scheinin – „Az emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak a terrorizmus elleni küzdelem vonatkozásában való előmozdításával és védelmével foglalkozó különmegbízottjának jelentése”, 2009., A/HRC/17/34.

[3]A kommunikációs metaadatok tartalmazhatnak a személyazonosságunkra vonatkozó információkat (előfizetői adatok, eszközinformációk), interakciókat (a kommunikáció kiindulási és célhelye, különösen a felkeresett webhelyek megjelenítése, elolvasott könyvek és egyéb anyagok, azok a személyek, akikkel kapcsolatba kerültünk, barátok, családtagok, ismerősök, végrehajtott keresések, felhasznált erőforrások) és helyeket (hely és idő, közelség másokhoz); összegezve: a metaadatok rávilágítanak a modern élet szinte minden cselekedetére, a mentális állapotunkra, az érdeklődési köreinkre, a szándékainkra és még a legbensőbb gondolatainkra is.

[4]Például csak az Egyesült Királyságban évente már mintegy 500 000 kérelem érkezik a kommunikációs metaadatokkal kapcsolatban – jelenleg a jogalkalmazó hatóságok önfelhatalmazó rendszere alatt működve, amelyek ezáltal képesek engedélyt adni a saját kérelmeikre a szolgáltatók által tárolt információk eléréséhez. Mindeközben a Google Átláthatósági Jelentései azt mutatják, hogy egyedül az Amerikai Egyesült Államokban a 2010-es 8888-as értékről 12 271-re nőtt a felhasználói adatokra vonatkozó kérelmek száma 2011-ben. Koreában minden évben mintegy hatmilliószor kértek információkat az előfizetőkkel/közzétevőkkel kapcsolatban, valamint nagyjából harmincmillió kérelem érkezett a kommunikációs metaadaatok egyéb formáira vonatkozóan 2011-ben és 2012-ben. Ezek közül szinte mindegyiket megengedték és végrehajtották. A 2012-es adatok a következő weboldalon érhetők el: http://www.kcc.go.kr/user.do?mode=view&page=A02060400&dc=K02060400&boardId=1030&cp=1&boardSeq=35586

[5]Példaként lásd: ismertető Sandy Pentland „Reality Mining” című művéről az MIT Technology Review magazinjában (2008) – elérhető a következő weboldalon: http://www2.technologyreview.com/article/409598/tr10-reality-mining/ valamint Alberto Escudero-Pascual és Gus Hosein: „Questioning lawful access to traffic data”, Communications of the ACM, 47. évfolyam, 3. szám, 2004. március, 77–82. oldal.

[6]Az ENSZ véleménynyilvánítás szabadságának elősegítéséért és védelméért, valamint az emberi jogokért felelős különmegbízottjának jelentése, Frank La Rue, 2011. május 16. – elérhető a következő címen: http://www2.ohchr.org/english/bodies/hrcouncil/docs/17session/a.hrc.17.27_en.pdf

[7]„Az emberek felfedik az általuk hívott vagy az üzeneteik címzettjeként szolgáló telefonszámokat a mobilszolgáltatóiknak, a felkeresett URL-eket és a levelezésre használt e-mail címeket az internetszolgáltatóiknak, valamint a megvásárolt könyveket, élelmiszereket és gyógyszereket az online kereskedőknek. […] Nem tételezném fel, hogy a korlátozott célból a nyilvánosság egyes tagjai számára önkéntesen feltárt összes információra – kizárólag ezen okból – ne vonatkozna a Negyedik kiegészítés védelme.” Amerikai Egyesült Államok kontra Jones, 565 U.S. ___, 132 S. Ct. 945, 957 (2012) (Sotomayor és J. egyetértésben).

[8]„Egy személy mozgásának a rövidtávú megfigyelése közterületeken megfelel az adatvédelmi elvárásoknak”, de „a GPS használatával történő hosszú távú megfigyelés a legtöbb bűncselekmény utáni nyomozás során ütközik az adatvédelmi elvárásokkal”. Amerikai Egyesült Államok kontra Jones, 565 U.S.,
132 S. Ct. 945, 964 (2012) (Alito és J. egyetértésben).

[9]„A hosszan tartó megfigyelés olyan információtípusokat tár fel, amelyeket a rövidtávú megfigyelés nem; ilyen például az, hogy mit csinál egy adott személy rendszeresen, mit nem csinál, és mit csinál együttesen. Az ilyen jellegű információk egyenként többet felfedhetnek egy adott személyről, mint az egyes utazásai külön tekintve. Egy templom, edzőterem, kocsma vagy fogadóiroda rendszeres felkeresése többet árul el, mint egyetlen látogatás, ugyanúgy, ahogy ezeknek a helyeknek a fel nem keresése is egy hónap folyamán. A személy mozgásainak sorrendje még több mindent elárulhat; egyetlen látogatás egy nőgyógyász rendelőjébe keveset mond el egy nőről, ám ha ezt pár héttel később egy bababolt felkeresése követi, akkor már egészen más történetet kapunk.* Egy személy, aki mindent tud másvalaki utazásairól, kikövetkeztetheti, hogy a másik személy hetente jár templomba, idült alkoholista, rendszeresen jár edzőterembe, hűtlen férj, gyógykezelés alatt álló járóbeteg, vagy konkrét személyek vagy politikai csoportok ismerőse vagy tagja – és nem csak egy ilyen tényt következtethet ki, hanem az összeset.” Amerikai Egyesült Államok kontra Maynard, 615 F.3d 544 (U.S., D.C. Circ., C.A.) 562. o.; Amerikai Egyesült Államok kontra Jones, 565 U.S. __, (2012), Alito és J. egyetértésben. „Ezenfelül a nyilvános információk a magánélet hatáskörébe eshet, ahol a hatóságok rendszerezetten gyűjtik és aktákban tárolják őket. Ez még inkább igaz, ha az ilyen jellegű információ a személy régmúltjára vonatkozik. […] A bíróság véleménye szerint az ilyen információk – amikor állami megbízottak rendszerezetten gyűjtik és egy aktában tárolják őket – a „magánélet” hatáskörébe esnek az Egyezmény 8. cikkének (1) bekezdésében szereplő célok szerint.” (Rotaru kontra Románia, [2000] ECHR 28341/95, 43–44. cikkely.

[10]A „megfelelő jogszolgáltatás” kifejezés egymással felcserélhetően használható az „eljárási tisztesség” és a „természetes igazság” kifejezésekkel, és megfelelően pontokba van szedve az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk (1) bekezdésében, valamint az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye 8. cikkében.

[11]Az Egyesült Királyság lehallgatási biztosa (Interception of Communications Commissioner) például egy ilyen független felügyeleti szerv. Az információs biztos hivatala (Information Commissioner's Office, ICO) közzétesz bizonyos összesített adatokat tartalmazó jelentést, de nem biztosít elegendő adatot a kérelemtípusoknak, az egyes hozzáférési kérelmek mértékének, a kérelmek céljának és a velük kapcsolatban alkalmazott vizsgálatnak az alapos vizsgálatához. Lásd:http://www.iocco-uk.info/sections.asp?sectionID=2&type=top.

[12]Az ENSZ véleménynyilvánítás szabadságának elősegítéséért és védelméért, valamint az emberi jogokért felelős különmegbízottjának jelentése, Frank La Rue, 2011. május 16., A/HRC/17/27, 84. cikkely.